Legjobb porszívó tesztek és vélemények

A legjobb porszívó 2024-ben – tesztek és vélemények

A porszívó a kisebb háztartási gépek közé tartozik, ez azonban nem azt jelenti, hogy egyszerűbb dolgunk van a választás során, hiszen rengeteg fajta, márka és típus közül kell kiválasztani a számunkra megfelelő darabot. Nem elég az árat alapul venni, ugyanis, ha pusztán ezt tartjuk szem előtt, akkor idővel könnyen csalódhatunk a választásunkban.

Éppen ezért a legjobb porszívó tesztünkben összegezzük, hogy mi mindenre érdemes odafigyelni a vásárlás során, milyen porszívó típusok közül lehet választani és azok milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. A rengeteg hasznos információ birtokában sokkal könnyebb lesz megtalálni a számunkra ideális porszívót.

Tartalom:

Hogyan működik a porszívó

A porszívó működési elvét megismerve, egyszerűbb átlátni, hogy milyen típus volna számunkra megfelelő, valamint, hogy mi mindenre érdemes figyelmet szentelni.

A porszívó működési elve leginkább a szívószálhoz hasonlít. Amikor a szánkba vesszük és megszívjuk, akkor kiszívjuk belőle a levegőt, aminek következtében vákuum keletkezik. Ezáltal a szívószál belseje és külseje között nyomáskülönbség jön létre. A külső közeg nem más, mint a pohárban vagy üvegben lévő folyadék.

Ahhoz, hogy a nyomáskiegyenlítődés megtörténjen, kell valami, ami a szívószálban lévő vákuumot kitölti. Ez a valami nem más, mint a folyadék, ami felvándorol a csövön és a szánkba jut. A porszívó is nagyjából ezen az elven működik.

A porszívóban lévő motort az elektromosság üzemelteti. A motor egy ventilátort forgat, ami a porszívó belsejébe tereli a levegőt. A porszívócsőben található levegőt egy elvezető nyíláson keresztül kifújja a szabadba. A levegő épp úgy tűnik el a csőből, mint ahogy kiszívtuk a szívószálból.

A porszívó esetében a keletkezett vákuum a környezetből próbálja meg kiegyenlíteni a nyomáskülönbséget, akárcsak a szívószál. Viszont ez esetben folyadék helyett a porszívó a szőnyegen lévő koszt szívja be és juttatja a porzsákba. A felületi feszültség okán nem csupán a levegőt, hanem a porszemcséket is beszívja a porszívócső.

Porszívó fajták

Többféle porszívó típus áll rendelkezésre, így bőven van miből válogatni ha a legjobb porszívót keressük. Annak érdekében, hogy jó döntést tudjunk hozni és hosszú idő múltán is elégedettek legyünk döntésünkkel, fontos, hogy mérlegeljük az egyes típusok előnyeit és hátrányait, különféle tulajdonságait.

Álló porszívó

Az álló porszívók előnye a hordozhatóság és az egyszerű használat. Leginkább a kisebb helyiségek tisztítására alkalmasak, komplett, több emeletes házak takarítása nehézkes volna velük. Idős emberek számára a legjobb porszívó választás lehet, ugyanis nem kell lehajolni érte vagy a vezeték bedugása miatt hajoldozni.

Viszont hátrányuk, hogy a porszívó teljes súlyát emelni kell, még úgy is, hogy a földön van, nem szabad elfelejteni, hogy ennél a típusnál nem csak a porszívót kell használni, hanem a komplett porszívót kell megemelni.

Robotporszívó

Kétségkívül a robotporszívónál nincs kényelmesebb és korszerűbb porszívózási forma. Aki nem szeretne időt fecsérelni a porszívózásra, annak a legjobb porszívó egy robotporszívó. Nem túlzás kijelenteni, hogy ezek a készülékek a porszívózás új generációját képviselik. Az intelligens, modern szolgáltatások csak még inkább vonzóvá teszik a robotporszívókat a vásárlók szemében.

A legjobb robotporszívó típusok gond nélkül tisztítják a szőnyegeket és a padlóburkolatot. A felmosó funkciós típusok nem csupán maguktól söpörnek, hanem a felmosást is önállóan elvégzik. A robotporszívó előre beprogramozható, hogy mikor takarítson, de akár távolról is vezérelhető okostelefon segítségével.

A rengeteg előny mellett természetesen hátrányai is vannak ezeknek a típusoknak, például a magasabb vételár, így nem mindenki engedhet meg magának egy robotporszívót. Ráadásul a navigáció nélküli típusok olykor segítséget igényelnek, mivel könnyen elakadnak.

Vezeték nélküli porszívó

A vezeték nélküli porszívók legnagyobb előnye, hogy igazán egyszerű és kényelmes őket használni. Ráadásul tárolásuk is egyszerű és nem kell a vezetékkel bajlódni, illetve a porszívó használata során sem gabalyodunk bele.

Viszont mivel nincs vezeték, amivel a porszívó számára az áramellátás biztosított lenne, ezért a készülék feltöltéséről gondoskodni kell. Emellett a hagyományos porszívókhoz képest kisebb szívóteljesítménnyel rendelkeznek ezek a típusok.

Porzsák nélküli porszívó

Ahogy a neve is jól mutatja a porzsák nélküli porszívó legfőbb ismérve, hogy nem rendelkezik külön porzsákkal. Másik megnevezése a ciklonos porszívó, mely arra utal, hogy a készülék működése során ciklonhatást alkalmaz, mely által a centrifugális erőnek köszönhetően a készülék külön választja a nagyobb szennyeződéseket a beszívott levegőtől.

Megfelelő karbantartás mellett a porzsák nélküli porszívó hosszú élettartam elébe néz és stabil szívóteljesítménnyel rendelkezik, ezért a legjobb porszívók közé sorolhatók. Azok a típusok, melyek fel vannak szerelve vízszűrővel is, a higiénia magasabb fokát hozhatják el otthonunkba. Ez azért fontos, mert így a szennyeződés a vízzel együtt kiönthető, tehát nem kell érintkezni a piszokkal. Ráadásul bizonyos típusok esetében nedves porszívózásra is van lehetőség.

Viszont azok a porzsák nélküli porszívók, melyek nem rendelkeznek vízszűrővel, azok esetében a por visszajuthat a helyiségbe, tehát allergiások számára nem a legelőnyösebb választás. Ráadásul a gyűjtőtartályt ki kell szedni és meg kell tisztítani. További hátrány, hogy a szűrőt jóval gyakrabban kell kicserélni, mint a porzsákkal rendelkező típusok esetében.

Ipari porszívó

Az ipari porszívó nem csupán a száraz porszívózásra alkalmas, hanem akár vizes tisztítás is megvalósulhat általa. A hagyományos porszívókhoz képest sokkal nagyobb mérettel és tömeggel rendelkezik, valamint magasabb árkategóriába tartozik, mint a háztartások számára kifejlesztett típusok. Irodák, műhelyek és nagy méretű helyiségek tisztítására a legjobb porszívó.

Kézi porszívó

Kisebb felületek letakarítására a kézi porszívó a legjobb porszívó választás. Ha csak egy kis morzsát vagy piszkot kell eltakarítani, akkor nem érdemes előráncigálni a nagy méretű készüléket, bőven elég a kis súlyú és kis méretű készülékkel elvégezni a takarítást. A kis méretből adódóan tárolása is rendkívül egyszerű.

A kézi porszívók mellett elsősorban az az érv szól, hogy rendkívül praktikusak. Nagyobb társaikhoz képest kisebb szívóteljesítménnyel rendelkeznek, azonban ez nem feltétlenül baj, hiszen ez bőven elegendő a kisebb felületek tisztán tartására.

Ami viszont nagyobb gond, hogy gyakran kell tölteni ezeket a készülékeket, mely bosszantó lehet, ha rendszeresen használjuk és esetleg pont akkor merül le, amikor szükségünk lenne rá.

Hagyományos porzsákos porszívó

A hagyományos porzsákos porszívók nagy előnye, hogy minden padlótípus esetében lehet őket alkalmazni. Ezenkívül ár-érték arányában verhetetlen készülékek, melyek magas szívóteljesítménnyel rendelkeznek, így bármely szőnyegtípussal képesek megbírkózni. Karbantartásuk egyszerű és más porszívókhoz képest csendesebben működnek.

A porzsákot csak ki kell venni és már mehet is a csomag a szemetesbe, anélkül, hogy hozzá kellene nyúlnunk a piszokhoz. Viszont ez az előny valamilyen szinten hátrány is, hiszen ha a porzsák megtelik, akkor a szívóteljesítmény csökken. Emiatt fontos odafigyelni, hogy a porzsák mindig időben ki legyen cserélve, ne várjuk meg, míg teljesen megtelik. Ráadásul ügyelni kell rá, hogy mindig legyen otthon porzsák, ami további költségeket eredményezhet.

Vizes porszívó

Azokat a típusokat nevezzük vizes porszívónak, melyek el vannak látva vízszűrővel. A készülék a szennyeződést felszívja a víztartályba, melyet a porszívózás végeztével ki kell önteni. Ezzel a módszerrel a hatékonyság és a higiénia nagy mértékben növelhető. A vizes porszívó allergiások és asztmások számára a legjobb porszívó, ugyanis a por így nem kerül vissza a környezet levegőjébe.

Ráadásul a fúvókák nem tömődnek el szennyeződéssel és a gyűjtőtartály túltöltésének veszélye sem áll fenn, mely a porzsákkal ellátott porszívók esetében általános problémának tekinthető. A vizes porszívók a kemény padló és a szőnyeg tisztítására egyaránt alkalmasak, sőt a textil kárpitozással rendelkező bútorok tisztán tartására is használhatók.

A vizes porszívók általában multifunkciós működés jellemzi, ami azt jelenti, hogy száraz és nedves porszívozásra egyaránt alkalmasak. Sőt, némely korszerű típusok samponozni is képesek.

Ami hátrány lehet a vizes porszívók esetében, az a megszokotthoz képest zajosabb működés, illetve a hagyományos porszívókhoz képest jóval nagyobb tömeggel is rendelkeznek. Minden használatot követően a tartály tartalmát ki kell önteni, alaposan kitisztítani, majd hagyni kell megszáradni, amely némileg macerás folyamat.

Porszívó tulajdonságok és funkciók – mire figyeljünk vásárláskor

Porszívó vásárlás során számos szempontot célszerű figyelembe venni, hogy valóban a legjobb porszívót válasszuk. Az alábbi szempontokat mindenképp érdemes szem előtt tartani a porszívó kiválasztásakor.

Porzsák vagy edény

A porzsákkal rendelkező porszívók esetében a zsákok állandó vásárlása és cseréje némi macerával, illetve költséggel jár. Ugyanakkor még mindig ez az egyik leghigiénikusabb opció, hiszen nem kell hozzáérni a szennyeződéshez a porzsák cseréje során.

Egy minőségi zsák ráadásul a szűrők elé beiktatott filterként is képes funkcionálni. Vannak újrafelhasználható zsákok is, melyek nem túl előnyösek, mivel kiürítésük során kiszáll belőlük a por, melyet könnyű belélegezni.

A zsák nélküli porszívók esetében nem kell a zsákokkal bajlódni, mivel a por ebben az esetben vízbe vagy a gyűjtőedénybe kerül. A gyűjtőedény kiürítésére viszont a már említett kiszálló por problematikájával jár. Érdemes mérlegelni a szempontokat, melyik volna kényelmes, praktikus számunkra és ez alapján meghozni a döntést.

Űrtartalom

A számunkra ideális űrtartalom attól függ, hogy mekkora területet szeretnénk kitisztítani. Ötven négyzetméteres terület felporszívózásához körülbelül 2,5 literes zsákra van szükség. Egy százötven négyzetméteres terület megtisztítása viszont egy három-négy literes űrtartalommal rendelkező zsákot igényel. Ennél is nagyobb terület porszívózására viszont bátran válasszunk négy liter feletti űrtartalmú zsákot.

A zsák nélküli porszívók esetében 1,2-2 literes kapacitású tartály áll rendelkezésre. Az űrtartalom megválasztása során fontos figyelembe venni azt is, hogy az életmódon is sok múlik. Más porszívóra és ezáltal más űrtartalomra van szüksége a kisgyermekes családoknak és egy egyedülállónak, aki a napja jelentős részét házon kívül tölti.

Teljesítmény – hatásfok

A porszívó kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont annak szívóereje. Sokan ezt összetévesztik a teljesítménnyel, gyakorlatilag egybe mossák a kettőt vagy úgy vélik, hogy teljesítmény határozza meg a porszívó szívóerejét, ez azonban nem így van. A teljesítmény értékét nem kell túlbecsülni, ugyanis mindössze azt mutatja meg, hogy mennyi energiát fogyaszt a porszívó.

A szívóerő és a teljesítmény közti különbséggel a legtöbb vásárló nincs tisztában, sőt gyakran keverik a kettőt, ezért az elmúlt években sokan kerestek nagy teljesítményű porszívókat. Ez viszont sok esetben csak pénzkidobás, túl sok értelme nincs, főleg, ha a magas teljesítmény mellé alacsony szívóerő párosul.

A nagy teljesítményű porszívók elterjedése következtében megnőtt a veszélye, hogy többszörösére emelkedik a szén-dioxid kibocsátás, ezért az Európai Unió 2014 szeptemberében úgy határozott, hogy nem lehet 1600 W-nál nagyobb teljesítménnyel rendelkező porszívót gyártani. 2017 szeptemberében a határozat már úgy szólt, hogy 900 W-nál nagyobb teljesítményű porszívókat sem lehet gyártani. Ettől függetlenül a kereskedők polcain ma is találni nagy teljesítményű ipari és egyéb porszívókat. Viszont nem biztos, hogy ezekkel jól járunk.

A teljesítmény helyett sokkal inkább a porszívó erejét érdemes figyelembe venni, mivel ez a paraméter sokkal inkább árulkodik arról, hogy a porszívó mennyire hatékony. A szívóerőt a porszívó felépítése, a szívófejek és a kefe határozza meg.

A porszívó gyártók rengeteg pénzt, időt és energiát áldoztak az új technológiák fejlesztésébe évről-évre. Nem csupán a porszívók felépítése változott meg, hanem a turbinák, a csövek, a motor és a tömlő is. Különösen a szívófejek és a kefék terén történtek nagy változások, így ma már a legjobb porszívók az állatszőr felszívására is alkalmasak.

Padló típusa és otthon mérete

A porszívó kiválasztása során rendkívül fontos szempont a padló típusa. Ha pusztán kemény padlón szeretnénk használni a porszívót, akkor egy kevésbé hatékony, egyszerűbb típus is megteszi.

Ezzel ellenben, ha a szőnyeget szeretnénk porszívózni, akkor már egy komolyabb teljesítménnyel rendelkező készülékre lesz szükségünk, mivel a porszívónak a szőnyegrostok közül is ki kell szívni a port és a szennyeződéseket.

A padló típusa mellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy mekkora területet kell felporszívózni, tehát mekkora az otthon mérete. A kisebb lakásokba, főleg, ha alig tartózkodunk otthon, akkor bőven elég egy vezeték nélküli álló porszívó.

Viszont, ha egy több emeletes ház felporszívózásáról van szó, ráadásul háziállatot is tartunk otthonunkban, akkor már egy komolyabb teljesítménnyel rendelkező, vezetékes porszívó lehet jó megoldás.

Fogyasztás – energetikai besorolás

Az energetikai besorolás és az energiahatékonyság kapcsán sok információhoz juthatunk az energiacímke kapcsán, már persze, ha van. Ha a porszívó rendelkezik energia címkével, akkor A+++-tól egészen G besorolásig terjedő skála sok információt elárulhat a készülék hatékonyságáról. A legjobb porszívók A+++ kategóriába sorolhatók.

2014-ben vezették be az energiacímkét az Európai Unióban, annak érdekében, hogy az energiafelhasználás csökkenjen. A porszívókat is vizsgálat alá vetették üres tartállyal vagy porzsákkal.

A Dyson porszívó gyártónak viszont ez nem volt ínyére, mivel arra hivatkoztak, hogy a legtöbb porszívó elveszíti szívóerejét, amint megtelik, ezért ezt igazán nehéz tesztelni. A hosszas jogi háborúskodás kimenetele végül az lett, hogy a 2018-ban kimondta a Törvényszék, hogy el kell törölni a porszívók esetében az energiacímkét.

Ugyanakkor a vásárlók egy része már hozzászokott az energia címkéhez, valamint sok gyártó keményen küzdött, hogy minél energiahatékonyabb készülékeket gyártson, ezért bizonyos márkák és típusok esetében továbbra is elérhető.

Porkibocsátás

A porkibocsátás adata jellemzően megtalálható az energia címkén, melyen A-tól G-ig terjed az érték. A skála megmutatja, hogy porszívózás során a felszívott por mennyiségéhez képest a por hány százaléka kerül ki a levegőbe.

Szőnyegtisztítási hatékonyság

A szőnyeg tisztítási hatékonysági osztály szintén A-tól G-ig terjed. Az A a legjobb porszívókra jellemző érték, azok a készülékek, melyek ezzel a minősítéssel rendelkeznek, igazán hatékonyak.

Keménypadló tisztítási hatékonyság

A keménypadló felületek tisztítása általában jóval egyszerűbb, mint a szőnyegé, hiszen nem kell a szálak közül kiszívni a port. A keménypadló tisztítási hatékonyság szintén A-tól G értékig terjed.

Szűrő típusa

A porszívó teljesítménye nagy mértékben összefügg a szűrő típusával. A silány minőségű szűrőkkel a porszívózás kész rémálom, azonban egy igazán minőségi darab az allergiások életét is rendkívül megkönnyíti.

Bemeneti szűrő

A zsákos porszívók esetében a zsák afféle előtét-szűrőként funkcionál, mely megakadályozza, hogy a porrészecskék bejussanak a motorba. A zsák anyaga lehet papír, valamint egy- vagy kétrétegű textília. Némely zsákok olyannyira jó minőségűek, hogy szűrőtulajdonságukat tekintve a HEPA szűrők minőségével vetekednek, így jellemzően a “HEPA zsák” jelzéssel árulják őket. 

Ha zsákos porszívóval rendelkezünk, akkor ügyelni kell a gyártó által megadott minősítésekre, mivel nagyon gyakran a zsákot már egy szűrési szintnek számítják. Emiatt a HEPA zsák használata miatt némely gyártó nem alkalmaz kimeneti HEPA szűrőt.

Kimeneti szűrő

A kimeneti szűrő rendkívül fontos, gyakorlatilag ez a szűrés legfontosabb része, ugyanis biztosítja, hogy a minél kevesebb por maradjon a porszívó belsejében és a kifújt levegővel együtt ne kerüljön vissza a helyiség levegőjébe. 

EPA, HEPA, ULPA

Az EPA, HEPA és ULPA rövidítések a szűrő típusát hivatottak jelezni. Egykor minden szűrőtípust egységesen HEPA jelöléssel láttak el, melyhez egy szám is tartozott, általában 10 és 13 között. A HEPA a “High Efficiency Particulate Arrestance” angol kifejezés, vagyis a nagyhatékonyságú részecskefelfogás rövidítése. A számérték a szűrő hatékonysági szintjét mutatja meg.

A légszűrőket nemrég három csoportra osztották fel, aminek következtében létrejött az EPA és az ULPA típus. A HEPA 10, valamint az EPA 10 típusok gyakorlatilag ugyanazt jelentik, viszont előbbi a korábbi, míg utóbbi az újabb megjelölést jelenti.

Zajszint

A porszívózás a zajosabb takarítási tevékenységek közé tartozik, azonban, ha a porszívó a zajosabb típusok közé tartozik, akkor különösen kellemetlen lehet még a rövid ideig tartó takarítás is. A legtöbb porszívó zajszintje magasabb, mint 70 dB. Ha csendesebb típusra vágyunk, akkor ez alatt a határ alatt kell keresgélnünk.  

Tömeg

A porszívó egy olyan gép, melyet a használat során folyamatosan mozgatnunk kell. A gép kiválasztása során gondolni kell erre, ugyanis a többi paraméter mellett könnyű elfeledkezni erről a fontos szempontról.

Ha nagyobb területet szeretnénk porszívózni, esetleg lépcsőn kell le-, felcipelnünk a gépet, akkor nagyon sokat számít a tömeg. Ezenkívül azt is figyelembe kell venni, hogy ki használja a gépet, például idős ember vagy gyerek. A kis tömeg tehát nagyon gyakran fontos szempont. Viszont azt is érdemes tudni, hogy a nagyobb tömeg általában a magas teljesítménnyel jár együtt.

Ergonómia

A porszívózás általában nem pár percet vesz igénybe, különösen, ha nehezen hozzáférhető helyek megtisztításáról van szó, esetleg nagyobb helyiséget kell kiporszívózni. A kényelmes, ergonómikus kialakításnak köszönhetően a porszívó hosszú időn át való tartása és kezelése is komfortos. Az ergonómikus kialakításra ma már a középkategóriás porszívó gyártók is nagy hangsúlyt fektetnek.

Fém vagy műanyag porszívócső

Az olcsóbb készülékek jellemzően műanyag csővel vannak felszerelve, emiatt könnyebbek, rugalmasabbak és egyszerűen kezelhetők. Viszont hátrányuk, hogy kevésbé strapabírók.

A drágább árfekvésű modellek csöve alumíniumból vagy krómozott acélból készül, ezért sokkal ellenállóbb. A középkategóriás termékek esetében lehet találni némi kompromisszumos megoldást, tehát olyan típusokat, melyek műanyag csővel rendelkeznek ugyan, azonban a legnagyobb terhelésnek kitett részek fémmel vannak megerősítve. 

Tisztítás módja

Normál

A normál mód gyakorlatilag azt jelenti, hogy a porszívó a különféle szennyeződéseket, port képes felszívni, így a kemény padló és a szőnyeg tisztítására egyaránt alkalmas.

Vizes

A vizes tisztítással még hatékonyabban eltávolíthatjuk a szennyeződéseket, különösen a szőnyegekhez, illetve a különféle szövetekhez érdemes alkalmazni ezt a tisztítási módot.

Turbókefe – szív és kefél

A turbókefék a szőnyegek tisztítására lettek kifejlesztve. Tökéletesen alkalmazhatók a különféle szennyeződések, de akár az állati szőr és a haj eltávolítására is.

Garancia és szerviz

Hazánkban a porszívók kötelező egy éves gyártói garanciával rendelkeznek. Némely típusok esetében ennél hosszabb garancia is jár a készülékre, továbbá a legtöbbször a vásárlónak lehetősége van extra garanciát kérni a termékre. Pár ezer forintért akár két évvel is meg lehet hosszabbítani a garanciát.

Ha tönkre megy a készülék, akkor nagy segítséget jelenthet, ha a márkaszerviz hálózatába el lehet vinni javíttatás céljából. Éppen ezért érdemes előrelátónak lenni és ellenőrizni, hogy hazánkban van-e a márkaszervize az adott márkának, továbbá a készülék garanciális javításának ideje kapcsán is célszerű tájékozódni.

Porszívó fejek, tartozékok

A porszívó fejek és különféle tartozékok váltogatásával az adott területnek megfelelő tisztítás érhető el.

Hagyományos fej

A legtöbb porszívó nagyobb méretű hagyományos fejjel van felszerelve a kisebb-nagyobb szennyeződések felszívására. Főleg a nagyobb területek felporszívózására használhatók ezek a készülékek.

Résfúvóka

Ez a kellék elsősorban az olyan szűk, nehezen hozzáférhető helyek tisztítására alkalmas, mint a radiátorok, sarkok, kanapé párnák és különféle egyéb rések. A résfúvóka ferde, keskeny, lapos heggyel rendelkezik, aminek köszönhetően még az igazán szűk helyek takarítása sem jelent számára problémát.

Forgó kefe fej

A forgó kefe fej a forgó mozgásnak köszönhetően még hatékonyabb tisztításra képes és még az igazán makacs foltok ellen is bevethető a forgó mozgásnak köszönhetően. Különösen a szőnyegeken érdemes a forgó kefe fejet alkalmazni, ugyanis a rostok jobban kiporszívózhatók általa. Viszont, ha csak a padlót szeretnénk porszívózni, akkor nincs értelme forgó kefés fejet vásárolni. 

Kisállat porszívó fej

A kisállat szőr összegyűjtése nem könnyű feladat a hagyományos eszközökkel, így a gyártók kifejezetten a szőr összegyűjtésére kifejlesztett kisállat porszívó fejet kínálnak néhány készülékhez. A kisállat porszívó fej hatékonyabb és gyorsabb tisztítást tesz lehetővé.

Porkefe

A porkefe kör alakú, rövid eszköz mely hosszú, puha sörtékkel rendelkezik. Nagy előnye, hogy úgy képes felszívni a port, hogy közben nem kell attól tartani, hogy a finom felületek megkarcolódnak. Különösen a lámpabúrák, redőnyök, könyvespolcok és ablakpárkányok tisztítására kiváló választás.

Kárpit tisztító

A kicsi, lapos fejjel ellátott kárpit tisztító rendkívül erőteljes szívóerővel rendelkezik, így tökéletesen alkalmas a kanapék, matracok, különféle szövetek és ülőgarnitúrák tisztítására. Némely típusokban szöszfogó szövet is található, amellyel alaposabb tisztítás érhető el.

Extra szűrők, tömítések

Az olyan extra tartozékoknak köszönhetően, mint a tömítések és szűrők, még hatékonyabb tisztítás érhető el.

Porszívó árak

Tagadhatatlan tény, hogy a porszívó kiválasztásakor az ár is fontos szempont. Érdemes nem csak ennek alapján döntést hozni, de mindenképp érdemes tudni, hogy a készülékek milyen árkategóriákba sorolhatók.

Olcsó porszívók

Ha a legfontosabb szempont az ár, akkor már 10-25.000 forintért is hozzájuthatunk az olcsóbb készülékekhez. Ezek minősége általában silány, egy-egy alkalommal elvégzik a dolgukat, de komolyabb munkát és főleg teljesítményt várni tőlük nem érdemes.

Középkategóriás porszívók

Ebben a kategóriában az ismertebb márkák is megjelennek. Ha átlagos felhasználás céljából keresünk porszívót, akkor innen érdemes választani. Vannak egyszerűbb és komolyabb tudással rendelkező típusok egyaránt ebben az árkategóriában. Jellemzően 25.000 és 75.000 forint közötti porszívók találhatók ebben a szegmensben.

Felső kategóriás porszívók

Ha a cél az igazán magas minőségi készülék beszerzése, esetleg rendszeres használat céljából szeretnénk porszívót vásárolni, akkor némileg többet kell kiadni a készülékre, még pedig 75.000 és 125.000 forint között.

Prémium és speciális porszívók

Ebbe a kategóriába az igazán nagy tudással rendelkező készülékek tartoznak, valamint azok, amelyek valamilyen speciális területre lettek kifejlesztve. Ezekhez a készülékekhez 125.000 forintos ár felett juthatunk hozzá.

Legjobb porszívó márkák

A piacon számtalan porszívó márka kínálja termékeit, az ismertebb márkákat is beleértve. Az alábbiakban a legismertebb márkákat és termékeiket jellemezzük.

Bosch porszívók

A német Bosch márka sokak által kedvelt a kiváló minőség, illetve a több, mint százötven fajta porszívót magába foglaló termékkínálatának köszönhetően. A kínálatban megtalálhatók a klasszikus, az álló- és az ipari porszívók. A Bosch porszívói nem csupán kiváló minőségüknek, hanem energiatakarékosságuk és alacsony zajszintjük miatt is kiemelkednek más márkák gépei közül.

A korszerű Bosch porszívók, a korábbi modellekkel szemben a kemény padlófelületekkel is kiválóan képesek megbirkózni. Mivel egy olyan világmárkáról van szó, amely kiváló minőségű termékeket gyárt, ezért a Bosch porszívók a magasabb árkategóriába tartoznak.

Electrolux porszívók

A svéd márka termékkínálata elsősorban a klasszikus, zsákos, illetve zsák nélküli típusokból áll. Ugyanakkor gyártanak álló porszívókat is, viszont jóval kevesebb számban, mint az előbb említettek. A márka termékei egytől-egyig átlagon felüli hatásfokkal rendelkeznek.

Az Electrolux porszívók kiváló minőségű szűrőrendszerrel vannak felszerelve, aminek köszönhetően porszívózás során a környezetbe történő por visszabocsátás alacsony mértékű. A kemény padlófelületen nagyon jó teljesítményt nyújtanak ezek a készülékek, a szőnyegen viszont átlagon felül teljesítenek.

Sencor porszívók

A Sencor márka porszívó-termékkínálata körülbelül 40 modellt foglal magába. Leginkább klasszikus, zsákos, valamint zsák nélküli típusokat készítenek. Az álló típusok ritkák a márka kínálatában. A hatásfokot tekintve ezek a típusok főleg kemény padló felületek tisztítására alkalmasak. Az elérhető ár szintén vonzóvá teszi a Sencor porszívókat.

Rowenta porszívók

A németországi székhellyel rendelkező Rowenta hatalmas porszívó kínálattal rendelkezik. A készülékek legnagyobb előnye az alacsony energiaigény. Főleg klasszikus, zsákos modelleket tudunk vásárolni a márka kínálatából, álló típusokkal csak elvétve találhatunk a termékpalettán.

Dyson porszívók

A Dyson brit márka, melynek termékei a futurisztikus megjelenésnek és az átlátszó gyűjtőedénynek köszönhetően kitűnnek más márkák termékei közül. A Dyson kizárólag ciklon technológiás, vagyis zsák nélküli porszívókat készít. A kínálatban álló,- illetve morzsaporszívók is megtalálhatók.

Az árak átlagon felüliek, ahogyan a gépek zajszintje is, ugyanis viszonylag zajos készüléknek számítanak.

Kärcher porszívók

A német cég elsősorban ipari használatra gyárt különféle tisztító- és takarító gépeket. Ugyanakkor a kínálatban vannak háztartások számára kifejlesztett darabok is. A márka termékei rendkívül hatékonyan tisztítják meg a kemény padlófelületet, miközben minimális mennyiségben fújja vissza a környező levegőbe a porszemcséket. A szőnyeg porszívózás terén viszont nem jeleskednek a márka termékei. Az árakat tekintve széles skálán mozognak a Kärcher porszívók.

Philips porszívók

A holland Philips főként klasszikus, zsákos porszívókat gyárt. Ugyanakkor a kínálatban az álló- és zsák nélküli készülékek is megtalálhatók. Számos területen, így például a kemény padlófelületek porszívózásában vagy az energetikai hatásfok terén nagyon jó értékelésekkel rendelkeznek a Philips porszívók. Viszont a szőnyegtisztítás terén nem jeleskednek.

Legjobb porszívók 2024-ben

A legjobb porszívó teszt saját tapasztalatok, igazolt vásárlói visszajelszések és nemzetközi tesztek alapján készült!

Samsung VCC43U0V3D/XEH porzsák nélküli porszívó

Samsung VCC43U0V3D/XEH porzsák nélküli porszívó
https://www.alza.hu/porzsak-nelkuli-porszivok/18850980.htm?evt=re&exps=porzsak+nelkuli+porszivo#f&cst=null&cud=0&pg=1&prod=1299&sc=1500&idp=21455&banner_id=71118 – (Aff. link)

A hagyományos porkamra a Samsung egyedülálló Twin Chamber System™ rendszerében ketté van osztva, így a tisztítás sokkal egyszerűbbé és hatékonyabbá válik, a szűrő élettartama meghosszabbodik és hosszabb ideig tart.

Ahelyett, hogy a centrifugális erőre támaszkodna a por- és szennyeződésrészecskék szétválasztásában, a kamra légörvénye a centrifugális erőt használja a porszemcsék keringtetésére. A nagyobb porszemcsék a külső kamrában tárolódnak, amíg ki nem ürülnek.

A portartály három egyszerű lépésben, kosz és szennyeződésektől mentesen üríthető. A HEPA-szűrésnek köszönhetően a porszívóból távozó levegő minősége garantáltan a lehető legtisztább lesz.

Tetszik

  • Jó ár / érték arány
  • kompakt, kicsi, könnyű
  • szakszervize van

Nem tetszik

  • 2 év használat után a szívóteljesítménye csökken
  • eléggé hangos

Rowenta RH6751WO Dual Force Cyclonic vezeték nélküli porszívó

Rowenta RH6751WO Dual Force Cyclonic az egyik legjobb vezeték nélküli porszívó
https://www.alza.hu/rowenta-rh6751wo-dual-force-2in1-d5448707.htm?idp=21455&banner_id=71120 – (Aff. link)

A Dual Force 2 az 1-ben akkumulátoros álló porszívó rendkívül praktikus és időtakarékos a motoros kefének és a LED-es világításnak köszönhetően. A beépített kézi porszívóval időt takarít meg, és a lítium-ion akkumulátor hosszú ideig bírja, így könnyed és gyors takarítást biztosít.

A jobb láthatóságot a bútorok alatt vagy a rosszul megvilágított helyeken a LED-világítás biztosítja, amelyet a motoros szívófej működtet. Az összecsukható fogantyú megkönnyíti a tárolást, és a porszívó függőlegesen is tárolható.

A motoros szívófej megbízható teljesítményt nyújt, a nagy teljesítményű lítium-ion akkumulátor pedig 5 órás töltési ciklus mellett 45 perc üzemidőt biztosít.

A mindössze 2,5 kg tömegű, vezeték nélküli rúdporszívó könnyű kialakításának köszönhetően a takarítás könnyedén megy.

Tetszik

  • halk és elég sokáig bírja az akksi
  • a vezetékes porszívót nem váltja ki, de sepregetni tökéletes
  • nagyon könnyű 2.5kg

Nem tetszik

  • kevésbé erős szívóerő
  • a fej nehezen fér hozzá a problémás helyekhez
  • kikapcsolás után sok por, morzsa visszaesik

Karcher WD 3 multifunkciós porszívó

Karcher WD 3 multifunkciós nedves-száraz porszívó az egyik legjobb porszívó
https://www.alza.hu/karcher-wd-3-v-17420-d6999344.htm?idp=21455&banner_id=71121

A WD 3 porszívó 13 literes műanyagtartálya és 17 literes űrtartalma akár ipari felhasználásra is alkalmas. Teljesítményben olyan erős, mint egy 1400 wattos gép, pedig csak 1000 wattos energiafogyasztással büszkélkedhet.

Strapabíró és törésálló. A készülék új szívótömlője és padlótisztító feje optimális szennyeződésfelvételt biztosít a teljes tisztítás érdekében. A könnyen levehető fogantyú egyszerűvé teszi a tartozékok tárolását a gégecsőnél.

Tetszik

  • nagyon erős porszívó, akár ipari használatra is
  • nedves-száraz porszívó
  • szívó és fújó funkció

Nem tetszik

  • csak 1 papírzsák jár hozzá
  • nincs vezeték visszacsévelés
  • rövid kábel

Philips PowerPro Compact FC9332/09 porzsák nélküli porszívó

Philips PowerPro Compact FC9332/09 porzsák nélküli porszívó
https://www.alza.hu/philips-powerpro-compact-fc933209-d7457910.htm?idp=21455&banner_id=71122 – (Aff. link)

A nagy hatékonyságú, 900 W-os motor hatalmas szívóteljesítménye és a TriActive szívófej a finom por 99.9%-át felszívja (keménypadlón, réstisztító szívófejjel).

A PowerCyclone 5 technológia a hengeres kamra levegőáramlását felgyorsítja, így hatékonyan különíti el a port a levegőtől, továbbá hosszabb ideig biztosítsa a nagy szívóerőt.

A TriActive szívófejjel 3 tisztítási műveletet is végezhetünk egyszerre: a talplemez eltávolítja a port a szőnyeg mélyéről, míg a nagy elülső nyílás a méretesebb szennyeződést szívja fel. A fúvóka mindkét oldalán található légcsatornák és kefék eltakarítanak minden port és szennyeződést a falak vagy a bútorok mellől.

Tetszik

  • Erősen szív, könnyen gurul
  • Csendes, hatékony, HEPA szűrős

Nem tetszik

  • Hitvány műanyag alkatrészek
  • Kicsit nehéz, nincs fogantyúja, a csővel együtt lehet csak húzni

Bosch BBH32101 Flexxo 2in1 vezeték nélküli porszívó

Bosch BBH32101 Flexxo 2in1 vezeték nélküli porszívó
https://www.alza.hu/akkumulatoros-porszivok/18864209.htm?evt=re&exps=vezetek+nelkuli+porszivo#f&cst=null&cud=0&pg=1&prod=1877&sc=200&idp=21455&banner_id=71123 – (Aff. link)

Ennek a Bosch porszívónak a legnagyobb előnye az integrált tartozéklista, ami lehetővé teszi, hogy otthonunk minden felületét hatékonyan és gyorsan megtisztítsuk.

A Flexxo 2in1 kézi porszívó és morzsa porszívó egyben, minden szennyeződést eltávolít a talajtól a mennyezetig. A tartozékok a készülékben rejtve vannak elhelyezve, így nem kell az állandó kereséssel bajlódnunk.

A RobustAir rendszer minimalizálja a portartály és a szűrő tisztításának gyakoriságát. A szűrőt és a mechanikát úgy optimalizálták, hogy csökkentse a karbantartás mennyiségét. A hosszú élettartamú lítium-ion akkumulátorok hosszú használati időt biztosítanak.

Tulajdonságok:

  • Extra hosszú, akár 50 perc üzemidő
  • 2az1-ben kárpittisztító és bútortisztító feltét
  • Meghosszabbítható résszívó fej
  • Portartály mérete: L
  • Töltési idő: 4-5 óra

Tetszik

  • nagyon jó szívóerő szőnyegen is
  • a forgókefe nagyon hasznos
  • sok kiegészítő
  • egy feltöltéssel 3x kiporszívóz egy 60nm lakást

Nem tetszik

  • a finomporral és morzsával még elbír, de a nagyobb szennyeződések kifognak rajta
  • 2 év után hamar lemerül ezért javasolt meghosszabbított garanciával venni

Karcher VC 3 porzsák nélküli porszívó

Karcher VC 3 porzsák nélküli porszívó
https://www.alza.hu/karcher-vc-3-d5570927.htm?idp=21455&banner_id=71124 – (Aff. link)

A többciklonos technológiával ellátott VC3 zsák nélküli porszívó kényelmes használatot biztosít, mivel megspórolja a zsákcserével járó költségeket. A Multi-ciklon technológia nem okoz szagokat vagy irritációt az arra érzékenyek számára.

Méretének köszönhetően kis helyen is elfér, így tárolása egyszerű. Keskeny fúvókája és bútorkeféje lehetővé teszi a sarkok és kényes területek, valamint a kemény padlók és szőnyegek tisztítását.

A hegyes fúvóka és a bútorkefe a pollen, a por és más allergén anyagok eltávolításában is kiválóan használható. A VC3 HEPA-szűrője képes eltávolítani az olyan apró részecskéket, mint a pollen és a por.

Tulajdonságok:

  • Szívótömlő, 1,5 m, ívelt fogantyúval
  • Teleszkópos szívócső
  • Kapcsolható szárazpadló fúvóka
  • HEPA szűrő 12 (EN 1822: 1998)
  • Praktikus parkolási helyzet
  • Automatikus kábellehúzás
  • Padlófúvóka
  • Teleszkópos fúvóka a nyíláshoz
  • Puha porkefe

Tetszik

  • Meglepően halk, szívóereje kitűnő!
  • Hosszú kábel, Jó minőségű és könnyű teleszkópos cső
  • Pót Hepa szűrő

Nem tetszik

  • az összeszerelése bonyolult
  • kicsit nehezen irányítható a szívófej még kemény padlón is.

Gyakori kérdések porszívó vásárlás során

Mivel nem minden nap vásárolunk porszívót, így érthető, hogy számos kérdésünk adódik a porszívók, illetve azok paraméterei kapcsán. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a kérdéseket, amelyek a vásárlás során gyakran felmerülnek.

Porzsákos vagy porzsák nélküli porszívó éri meg jobban?

Ez leginkább attól függ, hogy milyen gyakran, mit és mekkora területen porszívózunk. A porzsákos típusok jellemzően nagyobb teljesítménnyel rendelkeznek, mint porzsák nélküli társaik. Néhány alkalmas használatot követően ki kell cserélni a porzsákot, körülbelül három-négy havonta. Nagyobb volumenű takarítás után viszont akár egy használatot követően szükség lehet a cserére.

Ezzel ellenben a porzsák nélküli porszívók esetében nem kell a cserére ügyelni, illetve arra sem kell figyelni, hogy mindig legyen otthon porzsák. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nincs tennivaló a porzsákkal, ugyanis a tartályt mindenképp ki kell tisztítani. Azt kell eldöntenünk a választás során, hogy a porzsák cseréje vagy a tartály tisztítása komfortosabb-e számunkra.

Képes helyettesíteni a vezeték nélküli porszívó a vezetékes porszívót?

Bizonyos szempontból igen, míg más szempontból nem. A vezetékes porszívó előnye, hogy a vezetékkel áramforráshoz lehet csatlakoztatni, ezáltal folyamatosan használható. Így akár folyamatosan, nagy területen is lehet alkalmazni. Ebben a tekintetben a vezeték nélküli porszívó nem képes felvenni a versenyt a vezetékessel, ugyanis csak addig működik, amíg az akkumulátor fel van töltve. Ha lemerül, akkor meg kell várni, míg újra feltölt.

Kisebb területen, például egy kisebb méretű lakásban viszont a vezeték nélküli porszívó kiválóan helyettesíteni tudja a vezetékes társát. Ráadásul nem kell a vezetékkel bajlódni és könnyebben is tárolható.

Milyen porszívó szűrő javasolt allergiásoknak?

Az allergiában szenvedők számára a legoptimálisabb a HEPA szűrő, abból is a H13 és H14 osztályúak. A H14 osztályú szűrő olyannyira hatékony, hogy a porrészecskék 99,995%-át képes felfogni és benntartani.

Milyen porszívó javasolt kisállat szőrhöz?

Tagadhatatlan tény, hogy a kisállatszőr eltávolítása az olcsóbb, silányabb minőségű gépek számára komoly kihívást jelent. Emiatt, ha négylábú kedvenceink szőrét szeretnénk eltávolítani, akkor mindenképp egy komolyabb szívóerővel és optimális kialakítású fejjel rendelkező típust célszerű előnyben részesíteni. Nagy segítséget jelent az erős motorral, motoros szívófejjel, illetve speciális funkciókkal felszerelt gép.

Ha a családban valaki állatszőr allergiával küzd, akkor arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy olyan gépet válasszunk, mely a levegőt is képes megszűrni, ugyanis az állatok által hátrahagyott szőrszálak, valamint hámsejtek is előhozhatják az allergiás tüneteket. Erre a célra a HEPA szűrő felel meg a leginkább.

Bizonyos gyártók eleve gondoltak a kisállatszőr eltávolítás problematikájára és kifejezetten erre a célra kialakított porszívókat fejlesztettek ki. Például ilyen az Electrolux AnimalCare elnevezésű termékcsaládja.

Meddig bírja egy vezeték nélküli porszívó?

A vezeték nélküli, tehát akkumulátoros típusok esetében a gyártó jellemzően megadja, hogy a készülék meddig működik egy feltöltéssel. A legtöbb porszívó maximális üzemideje eléri, sőt meghaladja az átlagos porszívózással töltött időt. A legrövidebb üzemidővel rendelkező darabok esetében 20-25 perc folyamatos használat biztosított.

A porszívók esetében a 35-45 perces üzemidő átlagosnak tekinthető, ez leginkább a középkategóriás készülékekre jellemző. A legjobb porszívók pedig 45, de akár 60 percet is bírnak egyetlen feltöltéssel.

Mit jelent a HEPA szűrő?

A HEPA szűrőket a porszívók világában a legjobbnak tartják. A HEPA, vagyis “High Efficiency Particulate Arrestance” szűrők elképesztően hatékonyak, még a porrészecskéket is rendkívül hatékonyan képes kiszűrni. A hatékonyságuk 10-től 13-as értékig terjed. A 13-as hatékonysággal rendelkező HEPA szűrő rendkívül hatékony, így az allergiások számára a 12-es, 13-as ideális választás.

Mit jelent az ULPA szűrő?

A HEPA szűrőket hatásfokuk alapján három csoportra osztották fel, ekkor jött létre az ULPA típus. Az ULPA szűrők számjelölése a 17-est is eléri, azonban napjainkban nincs ilyen porszívó a piacon, a legmagasabb besorolás a HEPA 13. A HEPA 14, valamint az ULPA 15-17 jelöléssel ellátott szűrők túlzottan hatékonyak lennének, melynek erős légellenállása a gép szívóteljesítményének csökkenéséhez vezetne.

Melyik a jobb: HEPA vagy vizes porszívó?

A vizes porszívó esetében a beszívott kosz nem a porzsákba kerül, hanem a készülék tartályában található vízbe. Allergiások számára kitűnő választás, ugyanis nem csupán a nagyobb szennyeződések kiszűrésére alkalmasak ezek a készülékek, hanem akár a porszemek összegyűjtése sem jelent problémát számukra.

A másik típus, a HEPA a leghatékonyabb szűrőrendszer, melyet 99% feletti hatékonyság jellemez. Még az igazán apró részecskék eltávolítására kiválóan alkalmas. Emiatt a HEPA, ha egy fokkal is, de mindenképp jobb választásnak bizonyul.

Fém vagy műanyag csöves porszívó a jobb?

Erre a kérdésre nem egyszerű válaszolni, hiszen elsősorban attól függ a válasz, hogy mennyire erős műanyagból készült a porszívó csöve. Az igazán erős, minőségi műanyag előnye a fém csővel szemben, hogy sokkal kisebb súllyal rendelkezik, így használat közben kevésbé fárad el a kezünk, egyszerűbb a takarítás.

Viszont a fém cső jóval masszívabb és strapabíróbb, ami hosszabb élettartamot is jelent, hiszen a cső nehezebben törik. Célszerű mindkét típus előnyeit és hátrányait mérlegelni és ennek tudatában letenni voksunk valamelyik alternatíva mellett.